Ha az ember nem úgy él, hogy széles körű társadalmi spektrumon mozog az ismeretségi köre, bizony megesik, hogy egyes ötleteket, elképzeléseket nehezebben tud megvalósítani. Én például mindig azt tudom alapul venni, hogy a nagyapám mindig arról beszélt annak idején, hogy milyen jó is, amikor a faluban vagy városban ismersz mindenkit és nem kell messzebbre menned a z ismerősi körnél ahhoz, hogy bármilyen kétkezi, iparos munkát el tudjál végeztetni. Nekem végső soron ugyanez a megérzésem, vagyis hogy mennyire jó is lehet, amikor mindenki ismeri a másikat és igyekeznek is ezek az emberek egymás segítségére lenni. Szerencsére valahogy van egy ilyesfajta képességem (Talán épp az említett rokoni szálon keresztül?), melynek köszönhetően nagyon jó közösségszervező képességeim vannak. Alapvetően sok ismerősöm van, de ettől függetlenül úgy éreztem, hogy egyrészt érdemes lenne egy kicsit jobban kitágítani ezt a kört, másrészt a helyi szintű problémákra nagyon jó megoldásnak tartottam egy összetartó közösség megszervezését. Van is egy kultúrház a városban, ami ugyan a nevében kulturális központ kéne, hogy legyen de a valóság az, hogy már jó ideje nem funkcionál ebben a szerepkörben, sokkal inkább volt egyfajta téli melegedő hely, ahová mindenki beült egy pár órára vagy percre ha éppen tartott valahová és még nem volt lehetősége ott várakozni. Emellett sokan vannak, akik találkahelyként használték, ám ezek az alkalmak is elsősorban alkalmiak és zártak voltak, nem nagyon van annak közösségformáló ereje, hogy páran éppen ott találkoznak az esti buli előtt.

Úgy gondoltam tehát, hogy érdemes lenne egy kis erőt, időt és talán némi pénzt befektetve nekilátnom annak, hogy némileg fellendítsem ezt a dolgot, tekintve, hogy nagy kár lenne nem kihasználni azt, hogy adva van egy ilyen lehetőség a városban. Ha meg hozzávesszük, hogy mindezek tetejébe egy kész épület várja a benne megszervezendő programokat és az embereket, akkor tényleg arra a kérdésre fog ráállni a szánk, hogy miért is nem tett eddig senki semmit? Nos én úgy döntöttem, hogy akkor én leszek ez a valaki. Felvettem a kapcsolatot az intézmény vezetőségével, megkérdezvén őket, hogy milyen lehetőségek vannak, tudnánk-e együtt működni abban a kérdésben és szándékban, hogy a régi művelődési házat újra beindítsuk egy picit. Szerencsére a vezetőség részéről is pozitív visszajelzések érkeztek, ők sem örültek annak, hogy az elmúlt években ennyire eltűnt az élet egy olyan helyről, ami éppen azért jött létre, hogy összefogja az embereket.

Azt persze tudtam és tudtuk jól, hogy egyedül akkor lesz esélyünk bármilyen eredményt elérni, hogyha megkeressük az általunk adott esetben kiválasztott réteget és megszólítjuk azt. Csak lépésről lépésre tudunk haladni szerintem egy ilyen projektben. Olyan program ugyanis szerintem nem létezik, ami mindenkit egyformán érdekelne, megfogna és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a fiatalokat már nem igazán hatják meg az ilyesfajta szerveződések. Persze ettől függetlenül nem tettünk le róluk de úgy éreztük, hogy első körben azokat az embereket kell visszaszerezzük, akiket még potenciálisan érdekelhet ez a dolog komolyabb nyomulás nélkül is, csupán a lehetőségre vágynak. Így született meg az első ötletem, ami egy állásbörze – szerűség volt. A cél az volt, hogy a különböző helyi vállalkozókat összegyűjtjük és lehetőséget adunk nekik arra, hogy itt bemutatkozzanak. Ezzel egyrészt tudunk nekik megjelenést biztosítani, ami nagyon fontos, hiszen sokszor ezek a kisvállalkozók nem tudnak akkora összegeket reklámra fordítani mint kellene, ráadásul nem is nagyon vannak otthon a legtöbben még a modern üzleti világban, ami viszont megköveteli a folyamatos jelenlétet, tetszik vagy nem tetszik. Szerencsére a legtöbben kaptak is az alkalmon, megjelentek kőművesek, festők de még az ablakszigeteléssel foglalkozó mesteremberek is tiszteletüket tették, egy konkrét házépítésre is lehetőségünk lett volna ott helyben kis túlzással.

Szóval az a helyzet, hogy ezzel a rendezvénnyel szerettük volna azt elérni, hogy az emberek újra a kultúrház felé fordítsák a tekintetüket, amiből kiindulva immáron megfelelő alapokra tudunk majd építkezni. Mivel az idősebb rétegbe már belenyúltunk ezzel, ezért muszáj volt egy darabig még ezt a vasat ütni, amellett, hogy megnyitottuk újra a büfét igyekeztünk színdarabokat lekötni, koncerteket szervezni és ami talán a legfontosabb mind közül, hogy szabad lehetőséget biztosítottunk mindenkinek ahhoz, hogy ha van ötlete, elképzelése arról, hogy miként lehetne ezt a helyzetet fokozni, tovább erősíteni, akkor mindenki számára nyitott a „nevezés” erre a lehetőségre. Fontosnak tartottam ugyanis, hogy egy kifejezetten interaktív közösséget hozzunk létre, ahol mindenkinek meg van az esélye, hogy részt vegyen a szervezésben és akár az önmegvalósításban. Persze, a szervezésben a kultúrház segít, elvégre ez a munkája ott többeknek is. Tekintve, hogy emellett én is rendelkeztem a saját munkahelyemmel sajnos nem tudtam száz százalékosan csak ide koncentrálni, de persze minden adódó alkalmat megragadtam arra, hogy ide irányítsam át a figyelmemet.

Amikor a felnőtt réteget úgy éreztük, hogy megfogtuk igyekeztünk átlépni a következő szintre, ami jóval nehezebbnek tűnt, a fiatalok megfogására. Itt már tudtuk, hogy nem támaszkodhatunk arra, hogy van egy alapvető szellemiség az emberekben, amit már megkaptak valamikor régen és azt csak fel kell ébresszük a megfelelő módszerekkel, itt teljesen újra kellett tervezzünk mindent, ami kifejezetten nehézzé tette a dolgot, de hát azért voltunk, hogy ezzel a problémával megbirkózzunk. Szerencsére volt a vezetőségben egy-két olyan ember, akik a pedagógiában is kifejezetten jártasak, ezzel megvolt a megfelelő képzettségünk ahhoz, hogy hozzájuk szóljunk.

Ennek megfelelően nem is nagyon szóltam bele a dolgokba itt, a lényeg annyi volt, hogy kell egy hétköznap esti közös összejövetelt biztosítani, ahol mindenki találkozhat a barátokkal és emellett új arcokat is ismerhet meg. Mondhatni nekem ez természetesnek tűnt, mármint az, hogy mindez működni fog, elvégre ennyi idősen én is nagyon szerette ha volt lehetőségem ilyen jellegű programokon részt venni. Sajnos egy ideje nincs már ennek kultúrája, de úgy éreztük, hogy nincs veszteni valónk, bele kell álljunk a dologba és meglátjuk mi lesz. Talán eljönnek annyian az első alkalomra, hogy arra építve előbb-utóbb tovább tudjunk terjeszkedni. Örömmel tapasztaltuk, hogy mindez be is jött, ott volt jó pár olyan fiatal, akik örömmel segítettek abban, hogy meg tudjuk szervezni az ő klubjukat. A következő alkalom már ennek megfelelően sokkal nagyobb siker volt. Eljöttek jó páran és alkalomról alkalomra egyre többen tettek így.

Mostanra eljutottunk arra a pontra, hogy egy biztos alapokon nyugvó, jól működő közösségi hálót építettünk ki. Nem mondom, hogy könnyű volt, azt meg még kevésbé, hogy innentől hátra is dőlhetünk, de remélem, hogy innentől már minden folyni fog tovább a saját medrében.