A legutóbb egy tök tuti társaság jött hozzánk, hogy szeretnének egy évfordulós bulit tartani.

A cégük ugyanis most lett valahány éves, nem emlékszem pontosan.

Én voltam a felelős, először az előléptetésem óta, kábé úgy mindenért. Szóval én irányítottam a projektet.

Én intéztem a helyszínt, kibéreltünk egy tök jó kis vendéglőt, aminek egy elkerített része van, ahol a társaság jól érezheti magát, és még a vendégeket sem zavarja.

Szereztem zenét, elintéztem a menüt, az italokat, a főnökük által megadott kereteken belül.

Továbbá intéztem nekik egy tortát. Méghozzá nem is akármilyet.

Amikor hívott a kapcsolattartójuk, alig hittem a fülemnek.

– És szeretnénk rendelni tortát is, tudja olyat, amin valami forma van marcipánból.

– És milyen formára gondoltak? – kérdeztem vissza, nem is sejtve, hogy valami egészen ritka választ kapok.

Mert kértek már tőlünk kamionos marcipánt, focilabda alakút, gitár és dobszerkókat, egyszóval mindenfélét, amilyen brigád csak összeverődhet, de amit ő kért tőlünk, az egészen szokatlan volt.

– Hát, jó lenne, ha meg tudná oldani, persze nem baj ha nem, de mégis: szeretnénk egy napelemet rá.

– Elnézést, hogy mit? – mondom ez biztos valami vicc. Vagy csak félreértettem. Ki a jó fene akarna napelem formájú tortát?

– Hát tudja, olyan izé, napelemes forma. Szoláris energiát csinál.

– Napelem?

– Napelem. Tudja. Mi egy napelemeket beszerelő cég vagyunk, ezért úgy gondoltuk itt a kollégáimmal, hogy tökre ötletes lenne egy ilyen torta az évfordulóra.

Na így persze már világos volt. Mindenesetre rám is furán néztek, amikor a cukrászdában megrendeltem.

Hisz végtére is, értem én, hogy ezzel foglalkoznak, de miért akarnak ilyet enni? Nem étvágygerjesztő, egyáltalán nem, higgyetek nekem.

De azért beszereztük, természetesen, végül is ez nem a mi dolgunk.

Amikor zajlott a buli én ott voltam végig, ha valami probléma merülne fel. Egypárukkal szóba is elegyedtem, és végül én is nagyon jól éreztem magam.

Jó kis társaság volt, ráadásul egy csomót segítettek.
Szóba jött ugyanis a napelemek ára, mert érdeklődtem, hogy ugyan mennyi manapság egy ilyen.

Erre persze lázba jöttek, értették a dolgukat. Végül is abban állapodtunk meg, hogy függ a teljesítménytől, a mérettől. Illetve vállalkozóknak még pályázatok is vannak, kedvező hitelekkel. Sőt, ha jól emlékszem, talán azt mondta valaki, hogy még magánszemélyeknek is van ilyesmi.

Szóval nekem is hasznom volt ebből, mert kiderült, hogy a napelemek ára egyáltalán nem olyan durva, mint gondoltam volna. Érdekes, hogy miket meg nem tudhat az ember, csak azért, mert rendezvényszervező. Ez volt az első rendezvény, amiért teljes mértékben én feleltem, és azt kell mondjam, tökéletesen sült el.

Na és ki tudja, lehet én is beszerezek egy ilyen szerkezetet. Kedvet kaptam hozzá. Még az a torta sem nézett ki olyan rosszul a végére.