A férjem vezette Ybl rendezvényházban nagyon sokszor vannak bálok és bankettek tartva. Ő ezeket szereti a legkevésbé. Bármikor segít felaggatni a kiállítás képeit a falra, vagy megépíteni az előadáshoz a színpadot, de valahogy az ilyen alkalmakat legszívesebben messziről elkerülné. Pedig nincs mit tennie ellenük, ez is a munkája részét képezik. A még rosszabb dolog számára persze az, hogy az ilyen alkalmakkor ott kell lennie végig, amíg csak a legutolsó vendég el nem megy. Azt mondta, a leginkább az idegesíti őt, hogy szinte nem telik el este anélkül, hogy valamelyik fiatal lány ne sírjon azért, mert kiszakadt az estélyi ruhája, vagy leette, vagy valaki leöntötte vörös borral. Persze, én tudom, hogy ezek kényes kérdések, de Mátyás szerint senki nem foglalkozik vele, mindig csak a balesetet elszenvedett lány és még néhány barátnője.  Aztán a legtöbbjük akkora hiszti rohamot kap és annyira szégyell vissza menni a terembe, hogy inkább haza megy.

AZ ilyen alkalmaktól félve, szinte már előre ideges volt Mátyás minden bál és bankett előtt. Ez az idegesség pedig rám is mindig átragadt, ezért engem is el kezdett zavarni a dolog. Természetünktől fogva mindketten nagyon nyugodt emberek vagyunk, ilyen dolgoknál sokkal komolyabbak esetén sem nagyon idegesedünk fel, egyikünk sem, de azt hiszem a férjemre azért volt ez ennyire rossz hatással, mert egyáltalán nem tudta kezelni. Soha nem értett annyira nagyon a lányokhoz, anno az első randevúnkra is én hívtam el őt. Aztán miután csak fiaink születtek, nem is kellett túlzottan megtanulja, hogyan kell fiatal lányokkal viselkedni. Ilyen síros állapotban pedig gondolom, hogy kifejezetten félt tőlük. És ahogy már említettem, az ő idegessége rám is átragadt.

Sokat boncolgattuk a témát, de nem nagyon találtunk rá épeszű megoldást. Nem állíthatunk minden fiatal lány sarkába egy inast, aki lesi minden mozdulatot és megakadályozza a ballépéstől. És mivel emberekről beszélünk, a hibák elkerülhetetlenek. Ez nm is lenne gond, mert felőlem is maradhatnának, úgy ahogy vannak. Én legalábbis biztosan ugyanúgy áttáncolnám az éjszakát borfoltos ruhában, mint tisztában. A jó érzések számomra nem ettől függnek, de ha vannak, akiknek igen, akkor őket segíteni kell, hogy tudják ők is minél jobban érezni magukat.

De hát új ruhát nem varázsolhatunk elő a semmiből. Lehetetlen lenne, hisz soha nem tudhatjuk, hogy megtörténik-e a baj, és ha igen, akkor milyen magas, mekkora a mell és derékbősége az illetőnek stb. Az alkalmi ruhák világa nagyon sokrétű. Tulajdonképpen hónapokig tanakodtunk a dolgon és nem nagyon jutottunk semmire.

Aztán, egyik nap elkezdett kikristályosodni bennem egy ötlet. Úgy éreztem, mivel a rendezvényház nagyon jól működik, és sok a bevétel, megengedhetünk magunknak egy kis befektetést. Épp egy nadrágot rendeltem magamnak az Abutikról, amikor rájöttem, hogy itt a női ruhák mindenféle választéka megtalálható. Ami nem jelent mást, minthogy alkalmi ruhák is vannak, ráadásul molett hölgyeknek is.

Mi lenne, ha tartanánk elővigyázatosságból néhány estéje ruhát a raktárban? Mátyás kicsit furán fogadta a dolgot, de megmagyaráztam neki teljesen az ötletemet. „Figyelj, ez egy plusz szolgáltatás lenne, ami bekerülhetne a szerződésbe, amikor kibérelik a rendezvényházat. Nem muszáj,ha nem akarják, de ha fizetnek érte egy picivel többet, akkor bármi is történjen a lányok ruháival, akkor mindig lesz amit felvegyenek.” És ez nem is jelent olyan sok ruhát: miden méretből vásárolunk kettőt, hogy biztosra menjünk, habár a statisztika azt mutatja, hogy egy este maximum egy eset szokott előfordulni. Mindkét egyforma méretű ruhából veszünk egy sötét és egy világos darabot és akkor minden tökéletesen el lesz intézve.

Mátyás nem hitt az ötletemben. Először azt vetette fel, hogy ennyi erővel árulhatnánk is a ruhákat azoknak a lányoknak, akik rászorulnak. Mondtam neki, hogy ez többszörösen is esélytelen. Először is, mert nem értékesíthetjük tovább hivatalosan más ruháit, ha megvettük, csak feketén, de hát mi soha semmit nem csináltunk feketén. Másodszor pedig a lányoknak sem lenne soha annyi pénzünk a bálon, hogy meg tudják venni a ruhát, amit mi magasabb áron kellene árusítsunk, mint ahogyan vettük az Abutikról. Én teljesen járhatatlan útnak gondoltam ezt a lehetőséget, de az, hogy amikor pótolnak a bankettre, 500 forinttal többet dobjanak össze, hogy biztosítva legyen szükség esetén a bérelt csereruha, na, azt már sokkal okosabb dolognak gondoltam.

Mátyás erre azzal állt elő, hogy neki nincs ideje ruhaüzletekbe járkálni. Nem is ért hozzá, nem is érdekli őt, de aztán ideje meg végképp nincs. Sajnos a munkám miatt én sem vállalhattam volna magamra ezt a feladatot, de ez nem is volt gond, hiszen én alapból az Abutikkal terveztem. A gondolat, hogy online webáruházból rendeljünk ruhákat, már sokkal jobban tetszett neki is. Úgyhogy csakhamar eldöntöttük, hogy kivitelezzük az ötletet.

Vásároltunk egy vállfatartót és elhelyeztük a kisebb raktárba, ahol aztán rendet is raktunk, hogy öltözőként lehessen használni, ha szükséges. Aztán megrendeltük az alkalmi ruhákat. Pont, ahogy megegyeztünk, minden méretből kettőt. Persze közben becsúszott még két másik estélyi ruha isa rendelésbe, hiszen megtetszettek nekem, és mivel két esküvőre készültünk a nyáron, úgy gondoltam, hogy egyszerűbb lesz két legyet csapni egy csapásra.

Azt kell, hogy mondjam, hogy a rendezvényházat kibérlő csoportok egyikre sem lepődött meg ezen a szolgáltatáson: mindenki örömmel fogadta, és amikor arra került a sor, hogy valaki valóban magára kellett öltse a ruhát, mindig el voltak ragadtatva tőle. Persze benne volt a pakliban, hogy a tőlünk kölcsönbe kapott ruhákat is tönkre tehetik, de úgy döntöttünk, hogy ezzel már nem élünk vissza. Hadd érezzék jól magukat a fiatalok, ne feszengjenek, hogy vigyázniuk kell a második ruhájukra.

És ami talán a legviccesebb a történetben: a férjemnek mégiscsak meg kellett tanuljon beszélni a fiatal lányokkal, mivel olyan estéken, amikor előfordul egy ruhacsere is, mindig letámadják őket, hogy honnan van neki ez a csodás ruha, hol vásárolta. A férjem erre büszkén csak annyit szokott mondani: a feleségem kedvenc webáruházából rendeltük, az Abutikból. Nem csodálkozom a ruhák sikerén, hiszen én is imádom őket. A férjem egy milliméternyit sem túloz, amikor azt állítja, hogy ez a kedvenc webáruházam.